A nárcisz, mint vágott virág
A nárcisz hosszú, vékony, érzékeny szárán egy, csillagalakú virág ékeskedik, illetve létezik olyan változata is, amely egyetlen szárán 4-10 kisebb virág található. Leggyakoribb színe a sárga, de ennek is különböző változatai léteznek. Létezik fehér-narancs, citrom-narancs, citrom-fehér verziókban is, illetve teljesen fehér, vagy krémszínben.
Vannak hatalmas fejű nárciszok, és egészen aprók is. Sőt, már dupla, teltszirmúakkal is találkozhatunk!
Tavasszal egészen olcsón hozzájuthatunk egy-egy csokor nárciszhoz, mely otthon csodás tavaszi, napsütéses hangulatot varázsol.
Mire figyeljünk, ha nárcisz van otthon a vázában?
- A nárcisz szárából olyan anyag oldódik ki a vízbe, ami más vágott virágokra nincs jó hatással. Ezért érdemes a nárciszt csak nárcisszal vegyíteni, de talán nem is baj, hiszen gyönyörűen mutat egy tömör, csupa sárga nárciszcsokor.
- A szára nagyon puha és nagyon érzékeny, így figyeljünk rá, hogy ne törjön meg és ne nyomódjon, mert az jelentősen megrövidíti az életét.
- Vizét minden nap cseréljük tisztára, és érdemes egy nagyon éles késsel visszavágni a szárából.
- Ne érje tűző napfény a nárciszainkat, és fűtőtest közelébe sem érdemes helyezni.
- Kizárólag hideg vízbe helyezzük, – semmiképp sem langyosba -, mert így még hosszabb életű lesz.
- Éjszakára tegyük fagymentes, de hűvös helyre, például garázsba, így sokkal tartósabb lesz.