Pedagógusnap. A méltatlanul elfelejtett ünnep. Nem nagy dolog, amúgy sem. Nincsenek évszázados hagyományai, egyedül a szeretet hozta világra, a megbecsülés, és a tisztelet. Mert bár ma a világ másfelé tart, de a tanár szeretetet, megbecsülést, és tiszteletet érdemel.
Mert a pedagógus szereti a gyereket!
A pedagógusról beszélünk, aki több mint tanár, mert akkor is szereti a nebulót, ha rossz. Türelemmel bánik a tanítvánnyal, mindent meglát, de sok mindent elnéz. Szereti a gyermeket akkor is, ha a gyermek nem szereti őt, mert tudja, hogy a szeretet ellen nem lehet védekezni, és a legrosszabb lélek mélyén is ott a szeretet magvacskája, aminek csírázását a pedagógus indítja el. Mert a szeretet ellen hosszú távon védekezni nem lehet, és a pedagógus tudja, hogy a tanítványnak több szeretet kell, mint amit megérdemel. A pedagógus nem csak tanít, hanem oktat, ami a nevelést is magában foglalja, hiszen a tananyagnak vannak rejtett tartalmai is, mint az emberré válás, a felelősség elbírásának megtanulása, az első szerelmek csalódásának elviselése, a humanizmus, az önfeláldozás képességének elsajátítása.
Nem csak a kés tud maradandó sebet ejteni. A lélekből is lehet részeket kivágni, ami ugyanúgy egész életre megmarad, mint bőrön a seb. A jó tanár nem amputál, hanem a vadhajtásokat tereli egyenesbe. Segít fejlődni emberségben, növekedni a pedagógus által adott tiszteletben. Mert ez táplálja a tanítót. A pedagógus legféltettebb kincsét, tudását próbálja átadni a gyermeknek, aki ajándékot ad azzal a tanárnak, ha elfogadja ezt. Ehhez kölcsönösség szükséges. Annak is örömmel kell fogadni az adományt aki, kapja, és annak is, aki adja. Ez az a kapcsolat, amely láthatatlan fonalakból erős kötelet fon két ember közé, olyan kapocs, amely egymásra villantott fél mosolyokból, rövid pillantásokból is megérti a másikat. Tanítani pedig csak így lehet. Kölcsönös tiszteletben, egymás megbecsülésében és szeretetben.
Honnan is ered a pedagógus megnevezés. Az ókori görögöknél külön rabszolgát tartottak arra, hogy a tehetősebbek gyerekeit iskolába és utána haza kísérjék, tanszereiket cipeljék. Persze a rabszolga bent várta a gyermeket, így ő maga is kénytelen volt tanulni, hisz neki kellett otthon is segíteni a tanulónak. A szó eredete a pais = gyermek, és a agein=kísérni, vezetni szóösszetételből ered. Tehát paidagogos = gyermek kísérő.
A pedagógusnapot nem ünnepeljük valami régen. Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának elismeréseként június első vasárnapját Pedagógus napnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor: ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. 1993 és 2012 között a tanárok, oktatók kitüntetése január 22-én, a Magyar kultúra napján történt. 2013 óta ismét június elején adják át a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére szolgáló szakmai és állami díjakat.
Talán eszünkbe jut a pedagógusnap, talán nem.
Valószínűleg soha nem fogom elfelejteni azt a hátrányos helyzetű fiút, aki három almát kapott tízóraira és ebédre. Megtudta, hogy pedagógusnap van, és kis lelkében ott motoszkált, hogy valahogy meg kéne neki mutatnia, mennyire szereti tanárát. Hosszas vívódás kezdődött szívében. Pénze nem lévén ajándékot nem vehetett, kézügyessége nem nagyon volt, de valamit akkor is adni akart. Amikor legközelebb szembe akadt szeretett pedagógusával, akkor vágott belé a gondolat. Se szó, se beszéd elé állt, kivett két almát a zacskóból, és csak ennyit mondott:
– Ezt Zsuzsa néninek adom pedagógusnapra! –
Persze puszi is csattant, a kis maszatos arcon, és a tanár, párásodó szemekkel nézett kedves kis tanítványa után.
A tanár furcsa fajta, mert nagyon jól esik neki, ha észreveszik, de igazából nem ezért tanít, és nem is várja el. Nem vár el nagy dolgokat. Egy virágcsokor pont elég. Egy kis virág, amibe bele van csomagolva a szeretet, és a tanuló pillantásában a megbecsülés, mikor rámosolyog virágát átadva tanárának. A virágtól a pedagógus lélekben lesz gazdagabb, és újra egy évig fog benne égni a tűz, amely csak az ő hivatására jellemző.
A tűz, amely lelkeket épít, táplál, bár közben ő maga hamvad el.